Hetedik napjához ért a Regöstábor

2019. 06. 30.

Vasárnap sokan a pihenőjüket töltik-nem így a regöstáborozók. Tekintsétek meg mai galériánkat.

Nemezelő-műhely
Az elmaradhatatlan népdaltanulás
Pihenés két kézműveskedés között.
Ez a szőnyeg hamarosan elkészül.
Csodaszép festett táblácskák is készültek.
Délután Istentiszteleten, és Szentmisén (képünkön) vettek részt a táborozók.

(Végh János)

Ünnepi nap a Regöstáborban

2019. 06. 29

A Regöstáborok 30 éves jubileumi ünnepségének napjára ébredt ma a tábor. Számos régi táborozó érkezett közénk.

A Retro altábor-vagyis keretmeséjük szerint Idősek Otthona
(fotó: Négyessy Ágoston)
Tánctanulásra készülnek a kiscserkészek.
Ma délután hamar befejeződtek a kézműves foglalkozások, megkezdődött a felkészülés az ünnepségre.
Felszállás: indul a drón a csoportképhez
Lindmayer Lelle és Bence Zsolti tartanak az ünnepségre.
Várakozás a Nádudvari Közösségi Ház bejáratánál.
Az ünnepség előtt az “A pozsonyi sétatéren megy a villamos” című
dalos játékkal pörgött fel a hangulat
Ezután a színházteremben elkezdődött az ünnepély. A színpadon először Magyar Zsuzsit, Nagy Józsit, és az Üsztürü zenekart láthattuk.
Ezután négy korábbi táborparancsnokkal, (jobbról) Csizmazia Andrással, Ragó Ákossal,
Virág Zsolttal, és Némethy Kálmánnal beszélgetett Steiger Anita
A színháztermi ünnepi műsort táncház követte.
(fotó: Szögeczki Luca)

A táncház után a fiatalabbak aludni tértek, az idősebbek közül viszont még sokan fent maradtak beszélgetni. Sokan most találkoztak hosszú idő után újra, így volt miket feleleveníteni az regösös emlékek közül…

(szöveg, videók, és a külön nem jelzett képek: Végh János)

Negyedik nap a regöstáborban

2019. 06. 27. csütörtök

A regöstábor 4. napjára ébredtek a táborozók, ki több, ki kevesebb alvás után.

A gimnazista korosztály egy Püspökladány melletti erdészházhoz ment portyázni. Az éjszaka sokan hatalmas küzdelmet folytattak a szúnyogokkal, így másnap elég kimerülten ért vissza a csapat Nádudvarra. Fáradalmaikat viszont nem akárhol pihenhették ki: várta őket a városi strand.

Ezalatt a táborban a cserkészek tovább folytatták a kézműves munkáikat.

A fafaragó asztaloknak elég népszerűek-sokan tábor eleje óta szinte kirobbanthatatlanok innen.

Dani már az utolsó csiszolásokat végzi nyakkendőgyűrűjén
János ivóedénykét-népiesen: csanakot-készít

Délután hatalmas eső zúdult a táborra. A többség bemenekült az épületbe, a kézműves foglalkozások is házon belül folytatódtak.

Voltak ugyanakkor, akik egész nap erre a pillanatra vártak: a fullasztó kánikulát elmosó zivatar érkezését már fürdőruhában várták:

A cserkészek után ma a gimisek tették
próbára egymás sebességét.
Ezután Zsobok népe a kaszinóban mulatott

A napot ma sem zárhatta más, mint a táncház. Évek óta szokás, hogy az estét a ‘Haza is kéne már menni’ c. kalotaszegi népdalt énekli a sötétben egy körbe állva a tábor.

A következő nap igen eseménydús lesz, hiszen megérkeznek a kiscserkészeink, és előadók is meglátogatnak majd minket. A beszámolót ekkor sem kell majd máshol keresni…