Évente 5 nagy programunk van, amelyekre szeretettel várunk mindenkit, aki volt már és azokat is, akik még nem:

  • Szakági nap és Regösbál – októberben tartunk egy szakági napot, ahol azok is bepillantást nyerhetnek a regösség egy szeletébe, akik addig még nem jártok ilyen programon, este pedig egy, szintén mindenki számára nyitott, regösbállal (táncházzal) zárjuk a napot
  • VárReg – a Városmajorban egy egésznapos program a kiscserkészeknek, majd este táncház a nagyobbaknak
  • DisznóTour – egy egész hétvégés program a 16+ korosztálynak: játékok, disznóvágás, sütés-főzés, néptánc
  • Országos cserkész népdaléneklési, népzenei, vers- és mesemondó verseny – egy program minden korosztálynak a cserkészbál napjának délelőttjén
  • Karácsony Sándor Regösnap – a kerületi vagy országos cserkésznap részeként kézműves foglalkozásokkal, néptánccal, népdalokkal
  • Kárpát-medencei Regöscserkész-tábor – az év legnagyobb szabású programja
    A tábort 1989 óta szervezzük meg minden nyáron az ország különböző pontjain, ahol 5 különböző, fergeteges keretmesével színesített altáborban (kiscserkész, cserkész, rover, egyetemista/felnőtt, családos) 10 napon keresztül számtalan izgalmas programon lehet részt venni: népdaltanulás, néptánctanulás, táncházak, rengeteg kézműves foglalkozás, népszokások felelevenítése, meg lehet ismerkedni egy-egy tájegységgel, illetve további különböző nem csak hagyományőrző programokon részt venni.

A regös cserkészek részvételével két néptáncegyüttes is alakult már, akik szeretettel várják a csatlakozókat: