2014. február 22-én, az országos cserkészbál délelőttjén a bál szervezőin kívül harsányan zengő népdalok, sziporkázó mesék és magával ragadó versek töltötték be a még csak pár embertől zsibongó Szent Imre Gimnáziumot.  A 10 órakor kezdődő népdaléneklő, népmese- és versmondó versenyre már fél 10 felé elkezdtek szállingózni a versenyzők és kísérőik, hogy beöltözzenek, beénekeljenek, rákészüljenek a fellépésre.

A verseny elején pár szót szólt Steiger Ancsa (412), a verseny szervezője, majd Némethy Kálmán (442), a regös szakág vezetője. Mindketten kiemelték, hogy az idei találkozó legfőbb célja nem a versengés, hanem az, hogy mindenki megmutathassa magát, aki érez magában lelkesedést az ilyen szereplésre. Végül köszöntötte a jelenlevőket Ivasivka Mátyás (10) is, aki a verseny szervezője és atyja volt éveken keresztül. Szentirmay Cilu néni és a 100/Ö más cserkészei hivatalosan is átadták a verseny jövőbeni szervezését a fiatalabb generációnak.

A délelőtt folyamán 23 műsorszám hangzott el, összesen 36 versenyző indult igazán színvonalas előadásokkal. Az osztályteremben alig fértünk el, talán régen voltak már ennyien egy ilyen rendezvényen. Az ország különböző pontjain működő csapatokból érkeztek hozzánk cserkészek, hogy megcsillogtathassák tehetségüket: Balatonboglárról, Bátonyterenyéről, Bicskéről, Miskolcról, Szécsényből, Veszprémből, és Budapestről. A közel 2 órás műsor és izgalom után egy szerény lakomára gyűltek össze a másik teremben a résztvevők, míg a zsűri tagjai – Simándy Józsefné (Jutka néni) (100/Ö), Káplár Gréti (955), Csanády Lőrinc (205) és Gál Tibor (433) – megvitatták, hogy ki milyen minősítést kapjon.

A rendezvényről senki nem ment haza üres kézzel, rengeteg nyeremény volt, amik csak fokozták a lelkesedést. Lőrinc, a XXV. Kárpát-medencei regöscserkész-tábor parancsnoka a 3 bátonyterenyei kislányt egy különleges díjjal jutalmazta: a táborban kedvezményesen vehetnek részt. A kora délután véget érő programot a regös himnusz felcsendülése zárta, majd ki-ki elindult haza pihenni vagy az esti bálra készülni.

Nagyon büszkék voltunk arra, hogy ennyi tehetséges cserkészünk van, és reméljük jövőre még többjüket megismerhetjük!

Név Cserkészcsapat Kategória Korosztály Minősítés
Balla Huba 412. sz. Kalazanti Szent József cscs vers cserkész bronz
Cselőtei Alexandra 173.sz. Kemény Zsigmond cscs. népdal kósza dicséret
Dán Kitti 188. Shvoy Lajos cscs. mese cserkész ezüst
Dergez Domonkos 10. sz. P.Á.R. cscs. népdal vándor arany
Dergez Dorottya 10. sz. P.Á.R. cscs. népdal kósza bronz
Gál Eszter 412. sz. Kalazanti Szent József cscs. népdal cserkész ezüst
Haraszti Júlia és
Haraszti Mária
1119. sz. Árpád vezér cscs népdal kiscserkész arany
Harik Ferenc Csanád 845.sz. P. Bárkányi János cscs. vers kiscserkész ezüst
Kanczler Bence 442. sz. Báthory László cscs. népdal vándor arany
Kecskés Katalin 1119. sz. Árpád vezér cscs mese cserkész arany
Knipl Gergely 10. sz. P.Á.R. cscs. népdal kósza ezüst
Mókus őrs 1909. sz. Prohászka Ottokoár cscs. népdal cserkész ezüst
Péter Sára 622. Gaal Gaston cscs. népdal kósza ezüst
Pink Dominik 412.sz Kalazanti Szt. József cs.cs mese kiscserkész bronz
Ravetzky Blanka 486.sz. Bátorkeszi István cscs. népdal kósza ezüst
Rumán Dániel 622. Gaal Gaston cscs. népdal cserkész bronz
Rumán Dorottya 622. Gaal Gaston cscs. népdal cserkész bronz
Sárkányfű őrs 96. sz. Sólyom cscs. népdal cserkész bronz
Szögeczki Sára 784. sz. Erő cscs. mese vándor arany
Tigrislevél őrs 96. sz. Sólyom cscs. népdal cserkész bronz
Tumpek András 10. sz. P.Á.R. cscs. népdal kósza bronz
Vida Bernadett 188. Shvoy Lajos cscs. vers vándor arany
Weeber László 412.sz Kalazanti Szt. József cs.cs vers kiscserkész bronz

Képek a programról:
[picasaalbum id=20]