Hagyományőrzés? Verseny? Szórakozás? Tehetségkutató? Hasznos időeltöltés?
Talán mindez egyben? Egy biztos, önmagában egyik sem jellemzi az eseményt igazán. Idén 24. alkalommal került megrendezésre az országos cserkész népdaléneklési, népzenei, vers- és mesemondó verseny. Az idei mégis egészen különleges volt.
Az eddigi tapasztalatok alapján azt gondoltam, hogy a jelentkezés lezárása bőségesen elegendő lesz a verseny előtt egy héttel, azután pedig nyugodtan elő tudok készülni az eseményre. Nem így lett. Januárban még csak körülbelül a tavalyi jelentkezők ¾-e töltötte ki az űrlapot, a határidő előtt nem sokkal pedig azzal az először (jó értelemben) sokkoló ténnyel találtam szemben magamat, hogy 65 műsorszámot jelzett a táblázat. Először nem hittem a szememnek, és gondoltam, hogy majd biztos sokan nem is jönnek el, így próbáltam többször hangsúlyozni a résztvevőknek és a kapcsolattartóknak, hogy jelezzék azonnal, ha bizonytalanná válik részvételük. Aggodalmam azonban szerencsére nem igazolódott be.
Azt hiszem nem számítottam ilyen nagymértékű jelentkezésre. Mindent újra kellett gondolni. Nem lesz elég egy terem, csoportokba osztva és több zsűritaggal kell a versenyt megszervezni. Az utolsó héten nagy hajrával és annál nagyobb lelkesedéssel vártam, hogy mi is fog történni ezen a szombat délelőttön.
Hihetetlen zsibongás lepte el a Szent Imre Gimnázium 3. emeletét. Olyan lelkesen készülődött mindenki, mintha élete egyik legfontosabb fellépésére készült volna – talán egyeseknél ez így is volt.
Csodálatos érzés volt a tömött rajzteremben a regös himnusz közös eléneklése után köszönteni a megjelenteket. Csillogó szemek, pirospozsgás arcok, kezeket tördelő (kis)cserkészek és izgalmukat leplező kószák és roverek ültek a teremben és várták, hogy beinduljon a forgatag.
Versenynek hívjuk, de igazán nem is az. Minden évben kiemeljük Némethy Kálmán regös szakági vezetővel, hogy ez inkább egy szép együttlét, ahol mindenki ajándékoz a másiknak a saját tehetségéből. Itt nincs ki- és beszavazás, nem kell sms-eket küldeni, mentorok maximum a szülők és cserkészvezetők személyében jelennek meg. A zsűritagok igyekeznek fejlesztő értékelést adni és mosolyukkal biztatni az előadókat. Újra lehet kezdeni, ki lehet menni, lehet időt kérni. Hiszen cserkészek vagyunk, testvériesen működnek a dolgok (itt is).
A résztvevők leginkább az izgalommal szemben versenyeznek. Lehet, hogy nem is jó szó akkor erre a délelőttre, hogy verseny? Igen, felvetette ezt a kérdést az egyik vezető is. Minősítést és visszajelzést kapnak ugyan a produkciójukról, de itt talán tényleg igaz, hogy a részvétel a legfontosabb.
A versenyre sok helyről érkeztek a résztvevők, kiemelném a kőhídgyarmati cserkészcsapatot, akik a műsorszámok közel felét adták, és energiát, időt nem sajnálva, még egy külön buszt is béreltek azért, hogy Felvidékről eljöjjenek a versenyre.
A zsűri és a versenyzők négy részre oszlottak. A mese kategóriában Némethy Kálmán (293.) és Ragó Ákos (1004.) zsűriztek, a versmondóknál Mezei Orsolya (412.) és Gál Tibor (433.), a népdalosoknál 2 csoportban Káplár Gréta (955.) és Szalay Fatima (439.) ill. Végh Júlia (32.) és én.
Volt aki hangszerrel kísérte a népdalokat, voltak őrsi előadások, amelyeket kellékekkel dobtak fel, sokan népviseletben jelentek meg és volt egy őrs, akik árnyjátékkal jelenítettek meg egy népmesét, de azok sem szégyenkezhettek, akik „csak” elénekeltek egy népdalcsokrot, szavaltak vagy meséltek.
Miután mindenki megmutatta mivel készült, közösen megnéztük a Repülő kecske őrs árnyjátékát, majd a kulturális élvezetek után, a korgó hasak nyomásának engedve, a résztvevők a Steiger Ancsa (412.) büfében ismerkedtek egymással, osztották meg élményeiket falatozás közben. Ezúton is hálát szeretnék mondani mindenkinek, aki 1-1 tálca süteménnyel hozzájárult a közös étkezéshez.
Színvonalas, eredményes és értékes együttlétet tudhatunk magunk mögött. 92 versenyző, 11 segítő és körülbelül 20-25 kísérő volt jelen a rendezvényen, amelyen így összességében 130 körüli résztvevő volt. Nem is tudom voltak-e valaha ennyien ezen a programon. Csodálkoztak is a ’14-es st jelöltek, hogy mit csinál itt ez a sok ember. 🙂
Egy nagypapa megemlítette, hogy minden egyes pillanat itt kincs, kár, hogy nem vettük fel videóra. Igaza van. Kár, hogy nem örökítettük meg a csodálatosan csengő népdalok, a sziporkázó mesék és az átható versek megszólaltatását, de így talán még bensőségesebb maradt az esemény. Csak az lehetett részese, aki ott volt. Ez az élmény a mienk.
Köszönet mindazoknak, akik bátorították a cserkészeket, hogy jöjjenek megmutatni kincseiket, és köszönet mindenkinek, aki segített, hogy létrejöjjön a verseny. A szövetség támogatásának hála igényes oklevelek és értékes nyeremények találtak gazdára.
Kíváncsian várom, hogy jövőre hogyan alakul tovább a verseny története…
Gyertek bátran! Akár még többen! Hadd ismerjük meg szövetségünk tehetségeit!
Köszönet a képekért Dauner Ágostonnak (205.) és Téglásy Dánielnek (433.), illetve a büfé elkészítéséért a Názáret Leányai Kollégium nem cserkész, de segítőkész fiataljainak.
Steiger Ancsa (412.)
Képek a programról:
Honnan is érkeztek a versenyzők: