A Regöstáborok 30 éves jubileumi ünnepségének napjára ébredt ma a tábor. Számos régi táborozó érkezett közénk.
A Retro altábor-vagyis keretmeséjük szerint Idősek Otthona (fotó: Négyessy Ágoston)Tánctanulásra készülnek a kiscserkészek.Ma délután hamar befejeződtek a kézműves foglalkozások, megkezdődött a felkészülés az ünnepségre.Felszállás: indul a drón a csoportképhezLindmayer Lelle és Bence Zsolti tartanak az ünnepségre.Várakozás a Nádudvari Közösségi Ház bejáratánál.
Az ünnepség előtt az “A pozsonyi sétatéren megy a villamos” című dalos játékkal pörgött fel a hangulat
Ezután a színházteremben elkezdődött az ünnepély. A színpadon először Magyar Zsuzsit, Nagy Józsit, és az Üsztürü zenekart láthattuk.Ezután négy korábbi táborparancsnokkal, (jobbról)Csizmazia Andrással, Ragó Ákossal, Virág Zsolttal, és Némethy Kálmánnal beszélgetett Steiger AnitaA színháztermi ünnepi műsort táncház követte. (fotó: Szögeczki Luca)
A táncház után a fiatalabbak aludni tértek, az idősebbek közül viszont még sokan fent maradtak beszélgetni. Sokan most találkoztak hosszú idő után újra, így volt miket feleleveníteni az regösös emlékek közül…
(szöveg, videók, és a külön nem jelzett képek: Végh János)
A regöstábor 4. napjára ébredtek a táborozók, ki több, ki kevesebb alvás után.
A gimnazista korosztály egy Püspökladány melletti erdészházhoz
ment portyázni. Az éjszaka sokan hatalmas küzdelmet folytattak a szúnyogokkal, így
másnap elég kimerülten ért vissza a csapat Nádudvarra. Fáradalmaikat viszont nem
akárhol pihenhették ki: várta őket a városi strand.
Ezalatt a táborban a cserkészek tovább folytatták a kézműves
munkáikat.
A fafaragó asztaloknak elég népszerűek-sokan tábor eleje óta szinte kirobbanthatatlanok innen. Dani már az utolsó csiszolásokat végzi nyakkendőgyűrűjénJános ivóedénykét-népiesen: csanakot-készít
Délután hatalmas eső zúdult a táborra. A többség bemenekült az épületbe, a kézműves foglalkozások is házon belül folytatódtak.
Voltak ugyanakkor, akik egész nap erre a pillanatra vártak:
a fullasztó kánikulát elmosó zivatar érkezését már fürdőruhában várták:
A cserkészek után ma a gimisek tették próbára egymás sebességét.
Ezután Zsobok népe a kaszinóban mulatott
A napot ma sem zárhatta más, mint a táncház. Évek óta szokás, hogy az estét a ‘Haza is kéne már menni’ c. kalotaszegi népdalt énekli a sötétben egy körbe állva a tábor.
A következő nap igen eseménydús lesz, hiszen megérkeznek a kiscserkészeink, és előadók is meglátogatnak majd minket. A beszámolót ekkor sem kell majd máshol keresni…
Az előző napnál is melegebb időt tartogatott mára az időjárás, de ez senkinek sem szegte kedvét.
Többen folytatták az előző nap elkezdett munkájukat.A tornateremben újabb táncokra foroghattak a táborozók. Ebéd előtt a gimnazista korosztály az udvaron található nagy fa árnyékában gyűlt össze…
…népdaltanulásra.A cserkész altábornak eközben mozgalmasabb programja volt. Egy kergetőzős játék vette kezdetét……majd egy keretmese-jelenet mozgatta meg őket.A történet az igen sok flúgos lakóval megáldott kalotaszegi Zsobok községben játszódik. A képen a kocsmárosné, Szószáty Árnika álmában nem is sejti, hogy a pulton épp patkányok garázdálkodnak.
Délután a gimnazista altáborban is felpörögtek az események. A Nagyecsedi cigányok között igencsak felszínre törtek az érzelmek.
Késő délután portyázni indultak a nagyecsediek.Habár a táborlétszám erre az estére meglehetősen lecsökkent, a táncház most sem maradhatott el. A zenekar prímása, Bori ma ünnepelte a születésnapját, akit egy közös énekléssel köszöntött fel a csapat.
A következő nap a portyázók nyomába eredünk, illetve elkezdünk jobban megismerkedni a keretmesékkel – reggel fél 7-kor jelentkezünk a következő epizóddal 🙂